Hogy Janics Natasa és Kovács Katalin sosem voltak kebelbarátnők, azt valahol mindenki tudta. Ugyanakkor minden normális sportbarát elengedte a füle mellett a különböző pletykákat, hogy most épp miért nem kedveli az egyik a másikat. Az eredmények - ahogy azt évtizedeken keresztül megszokhattuk - jöttek, és valószínűleg ezután is jönni fognak, csak kérdés, hogy az eddig biztosra bekalkulált három-négy olimpiai arany hányra apad majd a jövőben.
Az, hogy a két klasszis útjai Janics edzőváltása következtében különváltak, még nem jelentené azt törvényszerűen, hogy nem ülnek többé egy hajóba. Így gondolta ezt Angyal Zoltán szövetségi kapitány is, akinél jobban senki sem akarja a sikert a soron következő megmérettetéseken. A szakvezető bölcsen úgy döntött, hogy a közelgő szegedi világkupán olyan számban ülteti össze a két sztárt, ami nem oszt, nem szoroz, hiszen nem olimpiai számról van szó. Igen ám, de Kovács Katalin arra kérte a mestert, hogy se Paksy Tímeával, se pedig Janics Natasával ne kelljen együtt versenyeznie a Maty-éren. Eközben a Janiccsal kibékíthetetlenül összezördülő Fábiánné Rozsnyói Katalin (természetesen Kati néni érdemeit nem szabad elvitatni az elmúlt évtizedek sikereiből) is hallatta hangját: Angyal kapitányi döntését nemes egyszerűséggel undorítónak nevezte. Csodálkozunk, hogy ezek után a szakembernek elege lett az egészből?
Kicsiny érdekek vezérelnek kicsiny embereket egy még kisebb országban. Hogy hazánk hol tart - más civilizált európai jóléti államokhoz képest - azt manapság nem nehéz leszűrni. Elég csak bemenni egy orvosi rendelőbe, netán kórházba, vagy ránézni a hó elején jobb esetben megjövő bankszámlakivonatra, és máris tudjuk, itt valami nagyon nem stimmel. De hogy az eddig (és a korábbi kőkemény idők során pláne) üde színfoltot jelentő magyar élsportban is kezdi átvenni az irányítást a Gonosz (vagy ahogy a világszerte népszerű Csillagok Háborújában mondják: a Sötét oldal), attól a hétköznapi vívódások során a sportsikerekből erőt merítő átlagember maradék életkedve is elmegy...