Jövőre majd sikerül!

- úgy tűnik, hogy Dávidnak nem sikerült :-( -

„Viszonylag késő délután, talán kettőkor érkeztem meg a 2-esbe, 7900 méterre, ahol megtaláltam a deponált sátramat, de elég sok munka volt, mire sikerült felállítanom, mert jeges volt a terep, tehát rengeteget kellett lapátolni, miután egész nap gyalogoltam – és egyébként pedig 7900 méteren vagyunk, tehát eléggé fáradt voltam, mire ezzel végeztem. Utána néhány órát pihentem, és kb. 19:30 és 20:00 között valamikor elindultam a 8300 méteres tábor felé. Elég jó, stabil tempót diktáltam, viszont az időjárás, ahogy esteledett, kezdett szelesebb lenni, illetve hószállingózás is megjelent.

Létezik egy 8200 méteres tábor, amire eddig vagy nem emlékeztem, hogy van, vagy figyelmen kívül hagytam. Itt egy picit meghúztam magam egy sátorba, ami egy depósátor volt – nem volt benne semmi, csak oxigénpalackok –, majd folyattam az utamat 8300 méterre.

Valamikor az éjszaka folyamán elértem a 8300 méteres magasságot, ahol egy érdekes intermezzo zajlott le: az indiaiak megbeszélés szerint megengedték nekem, hogy használjam az ő sátrukat, 1-2 óra pihenésre 8300 méteren. Viszont sötét van és fáradt vagyok és hullik a hó, amikor megérkezem 8300 méterre, úgyhogy tudom, hogy okos gyerek vagyok, csak megismerem, hogy melyik az indiai sátor a leírás alapján – és persze a hozzá legközelebb lévő sátrat fel is ismertem, mint indiai sátor. Úgyhogy egy kicsit megrázogattam, hogy biztos, hogy nincs-e benne senki. Majd kinyitottam, behajítottam a hátizsákomat – ekkor egyébként volt valami kis hangocska, de erre nem figyeltem oda, majd leültem a sátor ajtajába, és ahogy hátrafelé kényelmesen eldőlsz –bedobtam magam a sátorba. A sátorban volt matrac is, és hálózsák is, és a hálózsákban volt egy sherpa származású hegymászó… És természetesen nem ez volt az indiaiak sátra, úgyhogy szegénykémnek nagy meglepetés volt, hogy először rádobtam egy hátizsákot, majd ráfeküdtem. De ahelyett, hogy egy oxigénpalackkal elvert volna, mondta, hogy nyugodtan maradjak ebben a sátorban, mert ő csak egyedül van. Egyébként is eléggé meg volt illetődve, mert ez volt az első expedíciója, és éppen oxigénen aludt. Úgyhogy ott kényelmesen pihentem nagyjából egy órát, és szerintem valamikor 04 és 05 között elindultam fölfelé. Nagyon bizakodó voltam – a korábbi napokban nem voltam annyira bizakodó, de ezen a napon úgy éreztem, hogy kényelmes tempóban, 8300 méterről, kipihenten egyszerűen felsétálok. Tehát jó erőben voltam.

Igen ám, de a szél ekkor már meglehetősen erős volt, beállt az erős szél, és enyhén havazott is. Korábban viszont elég sok friss hó esett le a hegyen, úgyhogy 8300 méterről – minthogyha ilyen manók földje lenne – kis sziklatömbök és lapos sziklák között vezet az ösvény, amikor éppen van ösvény. Most azonban be volt temetve hóval, és ezeken a lapos köveken a hó megül, a hágóvas pedig sorra megcsúszik rajtuk. Felerősödött a havazás, miközben erős szél fújt, és nagyon hideg volt – még mindig éjszaka van –, oxigén nélkül pláne.

Azt hiszem, olyan nagyjából 2 óra birkózás után – majd megnézem, hogy mennyi lehetett pontosan – adtam fel. Azt tudom, hogy olyan fél 9-9 környékén már visszaértem a 8300 méteres táborba. Azt hiszem, hogy olyan 8400 és 8500 méter között lehettem, amikor megfordultam. Egyszerűen a jó erőnlétem ellenére rendkívül fáztam, több ujjam – most próbálom összeszámolni:1, 2, 3, 4 – 4 ujjam enyhe, magától elmúló fagysérülést szenvedett, annak ellenére, hogy nagyon jó kesztyűm és kézmelegítőm volt. Nagyon-nagyon hideg volt.
Amikor visszaértem a 8300 méteres táborba, fontolgattam, hogy van-e értelme annak, hogy mondjuk 9 órakor elinduljak még egyszer, aztán rájöttem, hogy ha nagyon jó tempót diktálok, akkor is 15 órára vagyok legkorábban a csúcson, sötétben ereszkednék le – ez nem az én stílusom, ez túl sok kockázat. Én 3 órakor nem szeretnék csúcsra érni, aztán utána azzal a kevéske mozgásidővel kalkulálni.

Úgyhogy meghoztam a döntés, és lejöttem. Pártai Lucia előrejelzései szerint május 18-ától hosszabb rosszidő következik. Itt az Alaptáborban többen azt jósolgatják, hogy hamarosan már a monszun is megérkezik. Meg őszintén szólva ez nagyon nagy hegy, nem hiszem, hogy még egyszer, ilyen állapotban, ebben a szezonban csúcsot tudnék támadni. Nagyon sajnálom. Tényleg nagyon-nagyon sajnálom, mert szépen, erőteljesen, jó tempóban nyomultam előre, erősnek éreztem magam. A tavalyihoz képest ez sokkal dinamikusabb kísérlet volt – de úgy tűnik, hogy a körülmények nem akarták.

Biztos vagyok benne, hogy fogok még próbálkozni az Everest megmászásával oxigénpalack nélkül. Úgy érzem, hogy mindenképpen benne van a pakliban. És mindenkinek nagyon-nagyon szépen köszönöm a bíztatást és támogatást!

Klein Dávid, EDGE 8000 – Eseményhorizont, az AHICO Everest Expedíció egy záró aktusának pillanata, az Everest északi oldalának Előretolt Alaptábora

A hírt küldte az Edge8000 – köszönjük szépen J

Szép volt Dávid! Legközelebb újra! Mégiscsak 8400 méter palack nélkül!