Hatodik nap – Betegesen bandukol a Bamakocsi!
Az esti munka, ahogy gondolni lehet már, csak egy újabb koporsószög volt. Nem ért az ég-világon semmit sem! L Persze, ekkorra már kezdtem nagyon idegbeteggé válni… „Pista bácsi” kihat a szabadban.hu csapatának moráljára és versenyben történő teljesítményére is! Hát igen, ilyen apróságokon áll, vagy bukik az adott történet! Ez főleg akkor volt rossz érzés, amikor sorban kigurult mellettünk mindenki és lassan egyedül maradtunk a biwaque-ban, a szelepfedél-tömítés száradó pasztájával. L Gondolom, hogy Csabának is elég gáz érzés lehetett, de nekem még inkább, hiszen nekem sokkal több dolog miatt kell aggódnom az elvérzés miatt! Igaz, hogy sokszor mondtam a Csabának, ha ne adj isten, bekövetkezne az elkerülhetetlen, akkor meg kell majd hoznom egy döntést, ami semmiképp sem lehet mindenki számára megfelelő… szóval kezdtek balsejtelmek gyötörni.
Indulás Tata felé! Előtte a Dűnékben ismét lemértük az esélyeinket… ez már igazi homok. Itt már a kicsi „Bama” valóban kínlódott. Ásás, vontatás! Az indiai résztvevők (apa és fia, akik ismertek a 2006-os Riksa Rally kapcsán illetve a tavalyi futamról) egy kanadai kontingens és a belorusz stáb húzott ki a homokból! A papa amúgy India rally bajnoka volt. Olyan szinten összehaverkodtunk, hogy meghívott magához és mellé megjegyezte, hogy elég a repülőgép jegyének árát kifizetnem J … mégsem olyan rossz ez a szabadban.hu!
Ők ott hagytak minket egy szervizben és mentek tovább… az egész napunk ott telt el. Halom pénz és sehol semmi. Megcsinálták. Igaz, hogy 60 km után vissza kellett menni a szervizbe, mert nem sikerült a történet. A szelepfedél igen, de az olaj továbbra is folyt. Közben én vettem ott pár csecse-becsét, majd a legkomolyabb vásárlásom a következőként történt: Odajött a Police Akadémiából jól ismert Hightowerre hasonlító koma, hogy mindenáron eladjon egy tőrt nekem. Mondtam neki, hogy nem kell, köszönöm… de az ötszáz dirhamos árból már ajándék lett a végére. Ezt is elutasítottam, mivel a marokkói emberek lényegesen szegényebben élnek, mint mi, otthon kicsiny hazánkban… de emberünk csak nyomult tovább. Egyszer csak megakadt a szeme a sportcipőmön. Mivel ez nem valós pénz volt – hiszen nekem még ki kellett fizetni a javítás költségeit- és neki nagyon tetszett, egyszerűen elcseréltük. Annyira boldog volt a néhány ezer forintos, nem új sportcipő tulajdonlásától, hogy én még olyat nem láttam! Komolyan! Nekem ber-ber tőröm van, neki meg a boldogsága mellett egy sportcipője. Boldoggá tettem egy embert… így már mehetett a dolog részemről!
A második javítás sem vezetett eredményre, hát Csabával megbeszéltük, hogy húzunk a mezőny után. Jó az egész napos szerviz után egy 770 km-es éjszakai etap. Nem a távolsággal van baj, hanem az elmulasztott látvánnyal. Vezetni, versenyezni otthon is lehet, még akár éjjel is. De az elszalasztott látványt, az ismeretlen táj izgalmát nem pótolhatja semmi.
Monoton versenyzés. Éjjel egyedül az ismeretlenben, semmi különös. Aztán mégis. De az nagyon az volt. Az Atlasz hegység 4000 méteréről ereszkedtünk lefelé, egész jó tempót diktálva. Lendületes szakaszunkat megtörte két lefelé ereszkedő teherautó. Azt, amelyik hátul ment szinte a beérés pillanatában meg is előztük, de az elöl haladó csak nem akart elengedni minket. Csaba kétszer beszúrta a Bamakocsi elejét, hogy felmérje a terepet. Jónak tűnt megindultunk. A koma azonban megmakacsolta magát. Ránk húzta a billencs kormányát de, tette mindezt egy balos kb. 150 fokos visszafordító előtt, amelynek a belső fele között nem volt más, mint kb. 10 méter mély meredély. Ordítok is a Csabának, hogy ba..za meg gáz lesz de, ekkorra már a bal hátsó kereke radírozta a kicsi „ama” jobb első doblemezét. Szerencsére annyira nem kapott el minket. Pedig több másodpercen keresztül reszelte a doblemezt az állati kerék! Kicsivel több és befordít minket, mint vitorlát a Passzát szél. Mondom is a Csabának az incidens után, hogy: mi van veled ember? Mér nem ugatol ha oda vagy már a fáradtságtól, nem látsz? Csak „monnya orra alatt”, hogy ő mennyire fáradt és odavan. Itt még finoman jegyeztem, hogy tudja – e kinek az életét veszélyeztesse, majd inkább belemélyedtem az itiner átnézésébe. (lásd: a fotón)
Írta: C.Z.
Folyt köv!