Második nap - A forma 1 fellegvára…
Reggel hat óra van! Ébresztő. Itiner osztás, majd újra irány az autó. Indulás a franciák földjére. Átkocsikázva az olasz városokon, hamar Udine városában találtuk magunkat. Nagyon korán illetve hamar odaértünk. Véletlenül a kezembe akadt a második napi délivörksit (daily worksheet), amelybe beleolvasva jöttünk rá Csabámmal, hogy megint eldobtunk egy ötpontos feladatot, ugyanis még induláskor kellett volna begyűjteni az egyik fizetőkapu számláját… egyre klasszabb módon lankad a figyelmünk, pedig még csak a második napnál járunk. Atya Isten, mi lesz még itt? Szóval Udine. Miután átrobogtunk a városon, Csabám jegyezte: vazze mintha csak 3 henger menne a négyből! Rángat, erőtlen, és mint az állat füstöl a Bamakocsi! Az olaj meg eltűnik belőle, mint bankszámláról a fizetés! Ott állunk a festői városka tengerparti parkolójában és marhára tanácstalanul nézek ki a fejemből. Csabám, mint a mérgezett egér járja körbe kicsi kocsinkat (a Bamát), hogy megreparálja a technikát a verseny folytatása érdekében. Értelemszerűen sík ideg. Mondok egyet amúgy mentőötlet gyanánt: „Csabám együnk végre báááz, asztá maj megláttyuk mi lesz! Ezen a tiszpercen má nem múlik!” És láss csodát, egyet is értett velem. Miután elköltöttük kiadós, de lukulluszinak nem nevezhető reggeli-ebéd jellegű uzsonnánkat, a Bamakocsit feltöltöttük olajjal, majd gyertyavásárlási javaslatomat figyelmen kívül hagyván továbbálltunk a három működőképes hengerünkkel.
Szépen lassan, a negyedik henger hiánya miatt rángatva, remegő autóval megtettünk vagy 150 km-t az ugyancsak csodálatos tengerparti úton, Monaco felé, ahol a későbbi feladatok vártak ránk. Nagy nehezen rávettem, hogy álljunk meg néhány fotó erejéig. Szmájl, klikk, majd a „jó lett’ kérdések után autóba be és irány a hercegség messzi városa. Csabám isteni ötletétől vezérelve visszamentünk az autópályára és becéloztuk a célfeladatot. Hamar fogytak a kilométerek azzal a 100 km/óra sebességgel, J amit produkálni tudtunk. Mint navigátor, Monaco előtt mondom ám neki, hogy „ne arra mennyé, hanem jobbra, ahogy a dzsipiesz is mutattya”… persze Csabám vette a balost, így jött az újonnan tanult és remek módon alkalmazott circulation – szirkuláción,ami kb. annyit jelent, hogy visszafordulunk a fizetőkapu előtt. Ennek csak annyi következménye lett, hogy elveszítettünk kb. harminc percet. Jó, ha a pilóta hallgat a navigátorára!
Csak beértünk Monaco hercegségébe… Mit ne mondjak szép, sőt nagyon szép város. Hozzá kell tegyem, hogy itt –megfelelően működő gps híján- „Imi néniék” mögé becsatlakozva remegtünk be… ahol a feladat elvégzése után, lementünk a forma világából jól ismert alagúthoz és készítettünk néhány fotót. Bizony csodálkoztak néhányan, ahogy a Bamakocsit fényképezgetem. Valaki Csabám szerint meg is kérdezte, hogy: „te csináltad?” J … Igaz, hogy a Tina Turner házát nem találtuk meg –megfelelően működő gps híján- de azt hiszem, hogy ezzel még remekül együtt tudok majd élni. Lényeg az, hogy nagyon szép volt. Biztos bántam volna, ha nem látogatjuk meg a hercegséget. Végül is ezen a napon, a megadott időre beértünk a célba. Az utolsó percben. Ez után szobafoglalás az Etap hotelben, ami egyébként kerekesszékkel is bevehető. Persze csak a földszinti része. A szoba is megfelelő de a zuhany és a toalett ebből a szempontból már hagy kívánnivalót maga után. Elég magas a fel- ill. belépő része (kb. 20 cm.)… nos, nem véletlenül neveztem én el anno Hotel Plastic-nek. Lényeg a lényeg, hogy végre kultúrált körülmények között tudtunk aludni és tisztálkodni.
Írta: C.Z.
Folyt köv.