Everest 2008 - Megyeri Sára interjúja / ll. rész
9. Megvan már a fedezet az útra, vagy még gyűjtitek a szponzorokat?
Várkonyi László: Vannak visszatérő szponzoraink, akik évről évre támogatnak minket, de mindenkivel csak egy-egy expedícióra, egy-egy évre állapodunk meg. Harmincezer dollár körülire becsüljük a költségvetésünket, erről most kezdünk tárgyalni a régi és potenciális szponzorainkkal. Olyan még egyébként sem fordult elő, hogy ilyenkor, az újév előtt rendelkezésre állt volna a kellő mennyiségű pénz.
10. Nagyjából mennyibe kerül az expedíció? Lehet-e erre elég pénzt gyűjteni?
Várkonyi László: Van egy logikus határ, aminél többre nincs szükség: cél a biztos kijutás, az Alaptábor megközelítse megfelelő eszközökkel és jó ritmusban, jó minőségű felszerelések a hegyen, és a jó kommunikációs eszközök egymással és a magyar háttércsapattal.
Klein Dávid: Előfordult, hogy a magyar éjszaka közepén felhívtam Vida dokit (dr. Vida Gábor orvos), hogy nem látok az egyik szememmel. Ő erre felébresztett egy szemspecialistát, majd műholdas kapcsolaton keresztül folytatott beszélgetésből leszűrték, hogy szaruhártya-ödémám lehet, és instruáltak, hogy cseppentsek cukoroldatot a szememre. Fontos látni, hogy egy-egy ilyen expedíció alkalmával nagyon sokan dolgoznak velünk, körülöttünk. Pártai Lucia például évek óta segít minket rendkívül pontos időjárás-jelentésekkel, napi kapcsolatban vagyunk vele.
Várkonyi László: Ő a „mamánk”, mindig őszinte velünk, „jelenléte” pedig megnyugtat minket. Hajnal Ági, aki a kommunikációnkat intézi, maga a megbízhatóság.
Klein Dávid: A rossz idő tényleg olyan, mint a szörny, aki az ágy alatt lakik, és tényleg Lucia szokott minket megnyugtatni, inteni vagy bíztatni: bár most még acsarognak a felhők, menjünk előre, bátran, holnapra eláll a havazás.
11. Mi lesz a pontos útvonal?
Klein Dávid: Budapestről Nepál fővárosába, Kathmanduba repülünk. Onnan most a Langtang Himalájába szeretnénk menni, ahol még nem voltunk együtt. Szeretnénk ott 6500-7000 méterig akklimatizálódni. Aztán vissza két napra Kathmanduba fürdeni és civilizálódni, majd tovább dzsipekkel 2-3 nap alatt az 5300 méteres Alaptáborba a hegy tibeti oldalán. Az Alaptáborból a tibeti normál út néven ismert útvonalon megyünk, azaz fel 6400 méterre, ahol kialakítjuk az Előretolt Alaptáborunkat – a felszerelésünket addig jakok szállítják. Onnan kezdődik meg a tényleges hegymászás: az 1. Tábort az északi nyeregben alakítjuk ki, 7000 méter magasan. A csúcsgerincnek támaszkodó rosszul kifejezett gerincen alakítjuk ki a 2. Tábort 7800 méteren, majd közvetlenül a csúcsgerinc alatt 8300 méteren a 3. Tábort. Innen indítjuk majd a csúcstámadást.
12. Mi lesz a stratégiátok?
Várkonyi László: Arra próbálunk koncentrálni, hogy az erőnlétünk megmaradjon és gyorsan haladjunk. Dávid szívesen használja az agresszív szót, és bár ez megtévesztő, a dinamikus tényleg túl enyhe annak kifejezésére, ami a mozgásunkat jellemzi. Cél, hogy minél kevesebb kompromisszummal, idő és energiaveszteséggel nyomuljunk előre: ez a fizikumon kívül a lelki dolgokra is érvényes.
Klein Dávid: Gyorsan és hatékonyan kell reagálni a hegy változásaira. Míg a monstrum, bonyolult logisztikájú expedíciók a nagy létszám és a sok felszerelés miatt nehezen tudnak csak mozdulni, mi kis terhünkkel megpróbálunk majd minél gyorsabban és hatékonyabban akklimatizálódni, a lehető legkevesebb energiaveszteség árán. Kétféle tendencia érvényesül a hegyen: akkor vagyunk a legjobban akklimatizálódva, amikor elhagyjuk az Alaptábort, de az állóképességünk addigra elfogy. Az állóképességünk viszont az Alaptáborba érkezésünk napján a legjobb. A cél az, hogy elkapjuk a kettő közötti optimális állapotot. Felfelé ehhez agresszívan támadnunk kell, de a pihenési időszakokban is szigorúnak kell lennünk: vissza kell térnünk az Alaptáborba vagy még lejjebb, hogy oxigénhez jussunk, még ha ezek a visszavonulások erőráfordítást jelentenek is. Visszatérve a palackhoz, a palackkal mászók ezt gyakran kihagyják, aminek következtében szervezetük és pszichikumuk felőrlődik. (A felfelé mászás gyakorlatilag fel-lemászásról szól, hiszen a szervezeted elsőre nem bírná ki a magasságot. Ehhez meg kell neki mutatni, hogy mit kell majd kibírnia, de onnan vissza is kell jönni, hogy erőt gyűjtsél az újabb nekirugaszkodáshoz. Eközben bizony a tested felőrlődik… Ehhez kell igazából hozzáedződni.
13. A családotok hogy viseli az expedíciókat?
Várkonyi László: Nagyon jól. A feleségem tartja a frontot, amíg én nem vagyok itthon, de egyébként ő is hegymászó, voltunk már együtt több expedíción. Anyám aggódott rettentően az első időkben: mára már megszereztem a bizalmát. Rosszakaróink keltették már betegségünk hírét, meg minden egyebet, de ehhez hozzászoktak: csak azt hiszik el, amit én magam is visszajelzek. Hátország nélkül ezt nem lehetne csinálni.
Klein Dávid: Családot nem alapítottam, a szigorú, „hagyományos” párkapcsolatok soha nem jellemeztek. Úgy érzem, szüleim bíznak bennem, és ha aggódnak is, biztatnak, járjam az utamat. Érzik, hogy odafenn a helyemen vagyok…
14. Ki van-e tűzve a dátum? Mitől módosulhat?
Klein Dávid: Indulásunk pontos dátumát még nem ismerjük, de az időszak nem kérdéses. Normális emberek a monszun előtt vagy a monszun után indulnak: mi 2008 március közepe felé indulunk Budapestről és május közepe-vége felé érünk majd haza. A téli hónak el kell olvadnia, május végén pedig már jön a monszun. Nyilván a legrövidebb idő alatt próbáljuk megmászni a hegyet. Ezek a természet adta korlátok.
15. Tudtok magatokról és az útról tudósítani közben?
Várkonyi László: Igen: egy ideig mobilt, utána műholdas telefont használunk majd. Ha jó kérdések várnak minket, akkor örömmel elégítjük ki az itthoniak kíváncsiságát, öröm őket megválaszolni. Eddig ez nagyon jól működött: persze a nekünk sablonosnak számító kérdések is természetesek és szeretettel válaszolunk rájuk. Képet, hangot, esetenként még mozgóképet is tudunk küldeni, amihez valós idejű hangot is tudunk közvetíteni.
16. Hogy képzelitek el a csúcsmászás napját?
Várkonyi László: Hosszú nap lesz. Fel kell másznunk 8300 méterre, reméljük, csak 7800-7900 méterről. Ott áll már a sátor, amit 10 napja felállítottunk. Ott estig pihenünk, havat olvasztunk, rengeteget iszunk és 2-3 liter folyadékot el is teszünk. Eszünk és este 9-11 óra között, amikor a körülmények megengedik, akkor fejlámpával elindulunk fel a gerincre. Végigmegyünk a gerinc-élen, fel a 2. lépcsőfokon, és ha minden jól megy, már hajnali fényben tesszük meg a csúcspiramis gerincszakaszát. 10-11 óra között érkeznénk a csúcsra. Ott – az élvezkedés és dokumentáció után (lásd: videó-készítés, rádió a tábornak, műholdas telefonálás itthonra, hogy a ránk fogadókkal közöljük: risztölünk) – nagyon nyugodt tempóban visszaindulunk.
Klein Dávid: Lehetőleg még aznap vissza szeretnénk érni 8000 méter alá, hiszen így a legkisebb a balesetveszély: az már a 2. Tábor, – a 3. Tábort kihagyjuk és alásüllyedünk. Azt követően jöhet a pia, szivar, táncosnők.
17. Vészhelyzetre lesz nálatok oxigén?
Klein Dávid: Nem, túl nagy túlsúlyt jelentene.
18. Végszó?
Klein Dávid: A hegymászás az eszközkészletét tekintve nem egy romantikus dolog. Itthon nem alszom hűtőházban, szeretem a jó ételeket és nem veretem meg magam esténként sötét sikátorokban. (Holott: ha szétszedjük, ilyesmikből áll egy expedíció.) Nem szeretném, ha valakinek az jönne át, hogy olyan ez, mint egy akciófilm. Nyers, lassú, valódi kaland ez.
Az interjút Megyeri Sára készítette.