Motoros kategória: egy korszak vége?
Cyril Despres és Marc Coma egyaránt háromszor diadalmaskodott már a Dakaron, és a következő versenyen is ők a legesélyesebbek. Az azonban biztos, hogy az Aprilia, a Yamaha, a Husqvarna, a Honda, és természetesen a KTM többi versenyzői mindent megtesznek majd, hogy beleszóljanak a győzelemért folytatott küzdelembe.
A két említett versenyző ugyanis az elmúlt hat évben uralta a mezőnyt, de az új szabályok bevezetésének köszönhetően 2012-ben nyíltabb lehet a verseny. A szervezők ugyanis 450 köbcentiben maximalizálták a motorok teljesítményét, így mások számára is elérhetővé vált a jó teljesítmény. Coma és Despres ugyanabban a csapatban, azonos szervizháttérrel áll rajthoz. „Finomítottunk a beállításokon” – magyarázta Despres, Coma pedig hozzátette: „Sportellenfelek között nem jó, ha feszültség van”. Bár a két nagyágyú sikeres éven van túl, mindkettőnek vannak negatív élményei is az idei versenyszezonból. Despres megnyerte a Rally dos Sertoes-t, de később fel kellett adnia az ausztrál versenyt, amelyet pedig annyira szeret. Coma a Fáraó Rallyn, a Szardínia Rallyn és Dubai-ban is győzött, viszont technikai gondok miatt a Marokkó rallyt csak a tizedik helyet tudta megszerezni, pedig ez az utolsó komolyabb teszt volt a Dakar előtt.
David Fretigné visszatérése sokáig nem volt biztos, hiszen számtalan orvosi vizsgálaton kellett átesnie, míg végül gyógyultnak nyilvánították a Rally dos Sertoes-ön történt bukása után. A Husqvarna csapat minden segítséget megadott a motorosnak a felkészülés során, a versenyen pedig csapattársai, José Manuel Pellicer, és Paulo Goncalves támogatják majd. Az Apriliánál is izgatottan várják a januári rajtot, hiszen Francisco Lopez a Tunisz Rallyn elszenvedett balesete után már ismét remek formában van.
Helder Rodruigues az egyik legkitartóbb kihívója az éllovasoknak. A portugál motoros 2011-ben a harmadik helyen végzett, majd megnyerte a Tereprali Bajnokságot (miután Tunéziában és Marokkóban is győzni tudott). A Yamaha-nak is van egy nagyágyúja, hiszen David Casteu (2007-ben második, 2009-ben a negyedik lett a Dakaron), és csapattársa Olivier Pain lesz, aki fontos szerepet tölthet be a csapatban a továbbfejlesztett 450 YZF motorjával. Több fiatal versenyző is igyekszik majd borsot törni a nagyok orra alá, vagy akár feljutni a dobogóra. Quinn Cody, aki idén a Hondával a 9. helyen végzett, vagy Felipe Zanol, aki a Rally dos Sertoes-ön a második lett és most az első Dakarján indul, mindenképpen meghatározó lehet a januári versenyen.
Fotó: DDPI
További információk: www.dakar.com