34234234
|
|
|
|
|
AHICO Everest 2007 - Ismét 6400 méteren, az Előretolt Alaptáborban
2007-04-23 04:47:50
04. 19. A mai nap a teljes semmittevés jegyében telt. Legkomolyabb akciónk az volt, hogy egy lovaskordé segítségével felköltöztünk a tibeti sátorvárosból az Alaptáborunkba. Innen indulunk holnap az Előretolt Alaptáborba hajnalban.
Szakácsunk konzerv-virslit sütött, amit friss hagymával, mustárral és főtt krumplival fogyasztottunk el. Valahonnan még három valódi almát is kerített.
04. 20. Hajnali 6-kor indultunk az Alaptáborból felfelé. A mi tempónk remek, sajnos Tasiról ez már nem mondható el. Mivel bevásároltunk ezt-azt, őt fogadtuk fel, hogy 100 yüan fejében felvigyen egy hátizsáknyi ellátmányt az Előretolt Alaptáborba. Másfél óra után be kellett látnunk, a helyzet reménytelen. Tasi mellkasa szúr, kapkodva szedi a levegőt. Lemálháztuk, a megtett úthoz képest bőségesen kifizettük, megveregettük a hátát, majd leküldtük. Jó sokat vacakoltunk, mire másik teherhordót kerítettünk helyette az ösvényen sertepertélő jakhajcsárok közül.
Ahogy baktattunk felfelé, azon gondolkoztam, hogy ez most Tamás „csúcstámadása”. Még két nap, és fent állhat az Északi-Nyeregben, 7000 méteren. Ha ez sikerül, úgy expedíciónk első célját megvalósította. Nehéz leképzelni, hogy három nap múlva már Tamás nélkül folytatjuk majd... Hiányozni fog.
A kemény nap – a siker!
Úgy tűnik, rám hárult a keltegetés hálátlan feladata. Először éjjel kettőkor az időjárást ellenőrzöm. Az ég csillagos. Nekivágunk.
Klein Dávid, az AHICO Everest Expedíció (2007) Előretolt Alaptáborából (6400 méter)
Itt ÜZENHETSZ a fiúknak!
Szerző: Klein Dávid
|
|
|
|

szabadban.hu hírlevél, legfrisebb
híreink hetente a postafiókodba! |
|
|
|
|