Klein Dávid beszámolója:

Kedves Honlap-látogatók, rokonok, barátok, ismerősök és idegenek, akik szurkoltak nekünk!

Nagyon szépen köszönjük a támogatást! Természetesen kiemelten a szponzorainknak, támogatóinknak!

Röviden összefoglalnám az elmúlt néhány nap, a csúcstámadás eseményeit.

Én most jelen pillanatban 6400 méteren, az Előretolt Alaptáborban üldögélek a sátramban.

Leginkább a 3-as Tábor elérésével érdemes kezdeni.

A 3-as Tábort végül jóval később értük el, mint ahogy számítottunk rá eredetileg. Egyrészt azért, mert ki akartuk magunkat aludni a 2-es Táborban – hiszen ott teljesebb és jobb a pihenés – ezért korábbi gyakorlatunkhoz képest viszonylag későn indultunk el. Másrészt friss hó gátolta a mozgásunkat, és szállítanunk is kellett felszerelést, hiszen saját magunk építjük ki a táborainkat.

A 3-as Tábort 17:30 környékén értük el, és utána sátorállítással foglalatoskodtunk, majd főzőcskézni kezdtünk.

Ahhoz, hogy jó állapotban, jó esélyekkel induljunk a csúcs felé, ahhoz aludnunk kell valamennyit, havat kell olvasztanunk, hogy igyunk eleget – nagyjából ez a két fontos tényező.

Azt rögtön láttuk, amikor elkészültünk a sátor felállításával, hogy nem tudunk olyan korán indulni, mint ahogy szerettük volna. Később még Konyival egyeztetem az időpontokat, de szerintem majdnem 03 óra volt hajnalban, mire sikerült elindulnunk, és még így sem pihentünk annyit, mint amennyit szerettünk volna. Végül is elég jó tempóban teljesítettük az első szakaszt, értük el a gerincet. A gerincen már ránk sütött a nap. Én rögtön javasoltam Konyinak, hogy pihenjünk valamennyit. Láttam, hogy a közelben szintén heverészik egy másik hegymászó, sárga overallban. Köszöntem neki, nem köszönt vissza, majd alaposabb megfigyelés után kiderült, hogy egy holtestről van szó. Kicsit távolabb elhelyezkedtünk, pihentünk és megbeszéltük a továbbiakat. Megterveztük a következő szakaszt elég jó tempóban, az első lépcsőig, majd rövid pihenés után megmásztuk az első lépcsőt. Tulajdonképpen a tempónk a vártnak megfelelő volt megítélésem szerint, valamivel lassabb, mint az oxigénes mászóké. Magunk előtt a második lépcső lekötésével foglalatoskodva láttam néhány oxigénes hegymászót.

Ezen a ponton, tehát az első lépcső megmászása után Konyi felvetette, hogy úgy érzi, hogy lassul, és nem kéne-e visszafordulnunk. Engem először hidegzuhanyként ért a felvetés, mert magamban teljesen abban a hitben éltem, hogy elérjük a csúcsot. Aztán utána megpróbáltam racionálisan megfontolni pro és kontra, hogy mit jelent, amit mond. Valóban, magunkhoz képes nem voltunk olyan gyorsak, mint amire számítottunk, és való igaz, hogy a megtett szakaszokból ítélve és előrevetítve a következő időinket, legalább még 4-5 órára szükségünk lett volna, ha nem többre – lehet, hogy többre – ahhoz, hogy a csúcsot elérjük, ami azt jelenti, hogy minimum a kora délutáni órákban értük volna el a csúcsot, tehát mondjuk legalább délután 1 óra. Ami azt jelenti, hogy a visszavonulásunk során eléggé későn érjük el a 3-as Tábort, és egyébként is, a 3-as Táborban soha nem akartunk éjszakázni a visszavonulás során, hiszen fáradtan, 8300 méteren, oxigén nélkül a szervezet nagyon bizonytalan, hogy hogy reagál.

Úgyhogy némi megbeszélés után arra az eredményre jutottunk, hogy tényleg jó gondolat visszafordulni, bármilyen fájdalmas, bármennyire is nagyon jók az esélyeink. És hát visszafordultunk 8600 méteren.

Amikor elértük a 3-as Tábort, akkor Konyival megbeszéltük, nekem volt egy savasodásom a gyomromban az utóbbi napokban, ami egy komolyabb, nagyobb mértéket öltött. Főleg nyugalmi állapotban, tehát sátorban jött elő. Ez azt jelenti, hogy savat hánytam – másképp, szebben nem tudom mondani –, úgyhogy én tudtam, hogy még egy napot nem maradhatok a hegyen. Konyi úgy döntött, hogy fent marad még egy napot, és megnézi, hátha másnap tud megint csúcsot támadni. Majd később úgy döntött, tegnap éjszaka és ma hajnalban, figyelembe véve az erős szelet, ami más csapatokat is visszafordulásra kényszerített, hogy nem támad csúcsot. Önállóan már ő is útban van lefelé, az Előretolt Alaptábor felé, tehát hamarosan ő is biztonságban meg fog érkezni.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy nagyon komoly próbálkozásról volt szó, 250 méterre a csúcstól fordultunk meg, úgy, hogy abban biztosak lehettünk volna, hogy el tudjuk érni a csúcsot, a lejövetel bizonytalansága miatt mi, mint kétfős kis csapat, minden háttértámogatás nélkül, oxigénhasználat nélkül úgy döntöttünk, hogy a biztonságtechnikai megfontolások újból a visszafordulás mellett szólnak.

Nagyon szépen köszönjük a támogatást mindenkinek, még egyszer tehát: szponzoroknak, családnak, barátoknak, ismerősöknek és vadidegeneknek, akik szurkoltak. Meg fogjuk csinálni, el fogjuk érni az Everest csúcsát oxigénpalack nélkül. Karnyújtásnyira volt, de nem szerettünk volna meggondolatlanul kinyúlni érte.

Köszönöm szépen!