Nyolcadik nap – Az utazó- és száguldó riporter Dakhla felé veszi az irányt!
Reggel megkerestem A Desert Fox és az Ei Bamako csapatokat, hogy az 50-esből a holmikat átpakolhassam. Nem is volt semmi gond, már vártak. Valamiért egyet értettek velem… ék is. A cuccaim nagy része az Ei Bamako L 300-as kocsijába keresett menedéket az elkövetkezendő napokra, míg becses személyem és a tudósításokhoz, illetve a napi szükségletekhez kellő kiegészítők, a Desert Fox Ford Sierrájában találtak utazásra kialakított helyet!
Megindultunk az autóval következő állomáshelyünk felé. A felszabadultság érzése, (végre kizárólag azzal kell foglalkoznom, ami az elsődleges célja a „Nagy Út”-nak – tudósítás) illetve a sajnálat (hiszen Csaba valahol jó fej és sajnáltam, hogy így alakultak a dolgok). Ugyanakkor az is bennem van, ahogy- és amit mondott.
A táj valóban egyre monotonabb, egyre sivárabb. A homok csábit, de rámenni nem lehet, mert a néhány évvel ezelőtti harcok következményeként még mindig tele van taposóaknákkal. Több helyen figyelmeztetnek hatalmas táblák az út mentén erre a nem elhanyagolandó tényre! Igazi háborús övezet. Nincs semmi, sivár és egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, ott a baj. Mint többnyire mindig, az egyszeri, ártatlan ember szívja meg, de azt alaposan! Hogy még véletlenül se felejthesse el a kíváncsi utazó, hogy milyen veszélyeket rejteget számára a homokos, kietlen, de ugyanakkor csodálatos és csalogató terület, az aknás táblák „unalmas” sorát megszakítandó, géppisztolyos alakokat ábrázoló táblákkal dobják fel a „monoton - vigyázz akna” táblák hangulatát! Ezekből azonnal kétféle létezik. Az egyik Álló alak sziluettje, míg a másik kör alakú – piros körben, fehér alapon, fekete géppisztoly! Mindennek nyomatékot az út mentén látható és tökéletesen kiégett autóroncsok adnak.
A kocsiban 40-45 fok! Az ablakon keresztül a végtelen Szahara. Valahogy odakerülünk a Villám Gáza tavalyi Lada Nivája mellé, amely most, a megfelelő felkészítést követően, igen jól teljesít Sípos Joci terelgetése alatt! Így, néhányan összeverődve vonulunk be a Moussafir Camping területére, ahol valóban nincs sokkal több, mint a sátorok helye. A környezet maga Pazar, ugyanis Dakhla egy félszigeten van.
Ahogy odaértünk, cipő le, irány az Atlanti "vóter", ahonnan begyűjtöttem pár kagylót, az útlevelem és a mobilom. J Beleesik az, ha nem gombolja be az ember az ingét! Mobil eléggé odalett. Jelezte is, hogy az óceán vize neki áááá! A „baj” megvan. Megvárom mi lesz belőle a végére, már úgyis mindegy.
A kemping kb. 7 km-re magától a várostól, közvetlenül az Atlanti óceán partján, egy kb. 20-30 méteres magaslaton. Ismét feltűnt az ún. jól észrevehető kasztosodás. Értem ez alatt a „kontingensen” belüli felső „tízezer” és a „pórnép” elkülönülését. Csak nem képzeli valaki, hogy a módos utazó majd egy kemping területén, sátorban fog aludni. Persze ez mindenkinek a saját döntése, hogy hol és mennyiből kíván éjszakázni. Mindenesetre szembetűnő.
Este Józsi sült szalonnával és főtt tojással kínált minket, ami meg kell, hogy mondjam fenséges volt! Éppen befejeztük a tápolást és széjjelszedtem a kedves mobilt szárítás céljából, amikor ordibálás úgy húsz méterről. A motorosok majdnem felrobbantották magukat. (is) Annyi eszük volt, hogy a benzines kannáik mellett álltak neki tüzelni, hogy ők majd egy jót grilleznek. Marhák. Hat, huszonöt literes benzines kanna közvetlen közelében. Volt vagy egy méter. Olyan szinten lobbant be a tűz, hogy az valami fantasztikus, de mire visszamentem a fényképezőgépért már szerencsére sikerült pár poroltóval eloltani a lángoló utánfutót! Pedig jó téma lett volna nekem is, a szabadban.hu-nak is, és a Villámnak is!
Behúzódtam a sátramban, de még ekkor sem ért véget a nap, mert jó Szilárd pontosan 80 –jól olvasod- nyolcvan fokos rumot töltött a számba, egy váratlan pillanatban. Még életemben nem köpködtem italtól… ez is eljött!
Írta: C.Z.
Folyt. Köv.