Hetedik rész – Csaba és a Bamakocsi balra el!

Reggelre beértünk Tatára. Természetesen addigra az itiner egyeztetése már megvolt és nem volt senki sem, akinek a versenylapokat oda lehetett volna adni! Az egész napi kínlódás a semmiért.

A kempingben Józsi és a Miki várt a Sierrával, úgy pakoltak, hogy beférjek, ha az autó teljesen odalenne… Ezzel kezdtem a Csabának még a nevezési díj befizetése előtt, hogy ez nekem sokkal fontosabb annál, hogy befejezzem, ha azért lesz oda a verseny, mert a kocsival bármi van! Egész végig segítettem mindenben. Erőmön felül kapott minden este segítséget a verseny előtt tőlem… pedig én nem vagyok autószerelő, pedig nem nekem kell azért abbahagyni a munkát, mert éhes és fáradt vagyok… stb.

Ekkor közli velem, ott mindenki előtt, hogy én mekkora egy köcsög vagyok. 

Nos Csabi akkor most leírom neked, amit akkor gondoltam! Nélkülem, sosem jöttél volna el ide vagy addig, főleg nem olyan kondíciókkal, ahogy neked megadatott. Inkább adtam volna a pénzt rászorulóknak, vagy a lehetőséget olyannak, aki valóban megérdemli. Ne engem hibáztass azért, hogy fennhangon mondogattad, hogy ugyan… két nap elég a kocsira. És mégsem jött be. Be kellene vallanod végre, hogy ezt nagyon benézted, ami az autó alkalmasságát illeti, és azt is, hogy GÁNY – XAR munkát végeztél… ráadásul úgy, hogy veszélyeztetted a másik ember életét, kisgyerek!

De nem mondtam ki, mert én nem ö vagyok. Ránéztem a kicsi Bamára, majd kesernyés vigyorral a fejemen odamásztam a Csepel teherautó legénységéhez, akik már úgy fogadtak, meg tudják javítani, a Bamakocsit tegyék, ha nem szívesen elhúznak egy darabig. Ehhez hozzátartozik, hogy remek ismerőseim segítségével, már úton van a kellő alkatrész a DHL-en keresztül (Balázs és Gábor köszönöm). A Csaba valahogy ezt nem tudja megoldani, a kapcsolatai pedig pont nem azzal foglalkoztak, hogy a Dóczi Csaba bajban van. Erről ennyit.

A szerviznek nevezett helyen, műértő arckifejezéssel vizslatták a motorház teteje alatt meglapuló és erősen vérző erőforrásukat, majd 100%-ra közölték, hogy meg tudják gyógyítani a kis beteget! A tegnapi, egész napos szerviz tapasztalatai miatt, kissé szkeptikus voltam, ami a bejelentést illeti, ugyanis (elnézést kérek) szarból nem lehet várat építeni! Akárhogy is Csabám amellett döntött, hogy szereltet. Ebbe nem szólhatok bele, hiszen az autó, az ő tulajdona. Igaz, hogy a pénz közös, a cél közös de mégis csak az ő kocsija. Persze nem is kérte ki a véleményem. Eddig mindig, de itt nem. Pedig itt volt az, amikor ki kellett volna, hiszen a versenyről volt szó. Megjegyeztem neki, hogy a Csepel még vár, de semmi reakció sem érkezett erre a bejelentésre. A négy órás szerelést, közel három órás várakozás előzte meg. Sokat addig nem tettek a kocsival, mivel addig a Golyó terepjárójának a hátsó rugóit kellett rendbe szedni!

Én attól jól elvoltam. Megírtam az elmaradt napi beszámolóimat, feltöltöttem a képeket, majd egy tömörített fájl képében a küldése szánt mappát felírtam az újraírható cd-re. Közben kis reggeli, kis süti, ropi, kakaó! Csabám meg szerelt közben. Kérdeztem is, hogy minek, amikor fizetni kell érte… és ettől a számla sem lesz kevesebb. Ismét csak semmi reakció a kérdésemre. Csak rám nézett a kocsi alól de nem válaszolt. Néma gyereknek anyja sem érti…

Egy „Hm, ahogy érzed” mondással és vállrándítással kezembe vettem a fényképezőgépet és a megirt cd-t majd a Desert Exlporer Team Gabijával nyakunkba vettük a várost. Fotózgattunk a városban, a piacon, jókat beszélgettünk, egy internet kávézó gépéről hazaküldtem az addig elkészített anyagot, majd kerestünk egy helyi presszót, ahol kávéval és kólával színesítettük a hirtelen jött szabadidőt. Ezt, az autóversenyzéshez kevésbé kapcsolható tevékenységünket befejezvén kerestünk egy bankot, ahol közölték, hogy bocs de ebédszünet van, jöjjünk vissza úgy tíz perc múlva. Kis séta után visszatértünk. Ekkor konstatáltam, hogy elhagytam a Gábortól (társam) kapott univerzális úti kéziszerszám készletem jelentős részét képező tartozékát. L Ez van, már nincs mit tenni.

A bank még mindig tárva-nyitva az intézmény és még mindig senki sehol. Az ajtóban tanakodtunk, hogy most mi legyen, amikor (mint később kiderült) a fiók vezetője, széles mozdulatokkal invitál minket, hogy ha már ennyire lelkesen akarunk náluk „bankolni”, kerüljünk beljebb. Hamar a közös kuszkuszos tál körül találtuk magunkat. Jól bekajáltunk Gabival. Mit ne mondjak, laktató adaggal a hasunkban végeztük el Gáborral bankos teendőinket. Kapva az alkalmon, mondom a vezetőnek, hogy lehóztak minket 22.000 forintra. Az ember, azonnal megnézte a telefonomon mutatott visszaigazoló sms-t majd, mondta széles mosollyal, hogy semmi baj sincs és, hogy mit kell tennem. A nyelvi akadályok csökkentése érdekében karon fogva odavezetett az egyik bankautomata belső oldalához, majd azt kinyitva részletesen elmagyarázta, elmutogatta, hogy miként működik a szerkezet, és hogy miért nincs okom az aggodalomra. Hozzáteszem, hogy teljesen európai színvonalú bankfiókról van szó! Otthon ilyen sosem történhetne meg. Kifejező történet a marokkói emberek mentalitásáról, emberbaráti közvetlenségéről.

Visszafelé a szervizhez, nem bírtuk ki, hogy ne üljünk le megint egy presszó teraszán. Kértünk még egy igazi marokkói kávét. Amíg azt iszogatjuk, jön egy nagyon toprongyos ember és megáll az asztalunk mellett. Ránézünk mi is, hogy kéregetni akar-e… De nem. Fogja, és el előveszi a zsebéből az elveszített szerszámtartozékot! Eladhatta volna másnak, több pénzért, de ahogy meglátta az oldalamon a kis kézi ketyerét, azonnal odahozta. Természetesen honoráltuk a becsületességét. A legszebb, hogy most én voltam maradéktalanul boldog.

Amikor visszaértünk a szervizhez éppen elkészültek a munkával. Csaba azonnal nyomott egy próbakört… ahogy visszaért, szomorúan konstatáltuk, hogy az egész napos beavatkozás nem ért sapka sz..t sem. L Most mi legyen? Kérdezem tőle, hogy most akkor mi van? Nincs válasz. Kérdezi az embert, az meg esküszik az égre, hogy megcsinálja neki… Nem hiszem el, hogy Csaba rábólint!!! Ezek után, még bízik a csodában? Fogalmam sincs, hogy mégis mit gondol! Nos a második egész napos szerviz második, késő délutánig tartó javítási kísérlet után kezdett elegem lenni ebből a mizériából! Már mindenki elhagyta Tata városát, csak a Desert Explorer és az 50-es kocsi maradt ott. Azon kívül közel ’s távol már senki más. Ekkor megkérdeztem Csabát, hogy mi legyen, mit és, hogy akar tenni, mivel és hogy akar mégis eljutni a következő városba, ahová Gáborék odavitették a szükséges alkatrészeket. Semmi válasz. Elegem lett. Kihagytam két lehetőséget. Többet már nem fogok. Mondtam többször és soha nem rejtettem véka alá, hogy ÉN -lesz, ami lesz- elmegyek Bamakoba! Odamentem az 50-es fiúkhoz, hogy megtudakoljam a terveiket és a lehetőségeket. Elmondtam, hogy mit és miért tervezek, amire szó nélkül felajánlották a helyet az autóban! Persze erre Csaba kifakadt, mintha valami új dolgot hallott volna, majd közölte, hogy üljek is át, ő meg majd megjavíttatja a Bamakocsit és Casablanca városán, keresztül hazamegy.

Oké.

Fogtam, szépen átpakoltam a holmimat. Odamentem hozzá, hogy mondjak neki még pár szót, az meg: Hagyj a f…ba te köcsög. Erre én, az „az anyád a köcsög” szokásos válasz helyett egy „na akkor, szia” válasszal, léptem. Annyi esze azonban volt, hogy a „köcsögtől” elfogadja a pénzt (az összes, ami nálam volt) és elvigye magával az összes élelmiszert! Legalább nem kell egy darabig bevásárolnia otthon! Ezután beültem az 50-esbe és irány a következő szálláshely a Campin Le Roi Bedouin.

Ces’t la guerre!

Folyt. Köv.

A hetedik napi elválás magyarázata – Dóczi Csaba figyelmébe ajánlom!

Mielőtt pálcát törne a t. olvasó elmondanám, hogy miért született az a döntésem, ami megszületett.

-          Az elejétől kezdve, már a nevezési díj befizetésekor mondtam neki, ha akármi is van, én, (lesz ami lesz) megyek Bamakoba.

-          Mint a Budapest-Bamako médiatámogatója, értelemszerűen megyek tovább!

-          Mint több internetes média kiadó tudósítója, értelemszerűen megyek tovább!

-          Mivel nekem sok ember szavazott bizalmat és támogatott meg x ezer forintos tételekkel, hogy jelen lehessek most, értelemszerűen megyek tovább.

-          Mivel slendrián, kapkodó, nem átgondolt, felelőtlen, sőt még életveszélyes módosításokat is végzett az autón, az elején mondtam, ha bármi van (a kocsival is) megyek tovább, mivel ő felel az autóért, ráadásul úgy, hogy senki sem kényszeritette. Saját döntése volt.

-          Mivel úgy készült fel, hogy egyszer sem olvasta el a hirleveleket, a filmeket sem nézte végig, de még a neten található fotókat sem látta… az itinerröl nem is beszélve, ha gáz van emiatt értelemszerűen, megyek tovább.

Amennyiért ő nevezhetett, a szabadban.hu miatt lett.

A ruhája, a szabadban.hu miatt lett.

A gps-ek, a szabadban.hu miatt lettek.

A szponzor ugyan az ő kapcsolata, de miattam lendült meg a dolog … lásd: BUBA2007

Az összes támogatói kapcsolatának, a szabadban.hu biztosította, és biztosítja a reklámfelületet ma is!

És ha már a csordaszellem szóba kerül:

Két napig sumákban inni a RedBull nevű energia italt…

A májas konzervet a kutyának adni „kit érdekel, hogy te megennéd” felkiáltással…

Csak a GPS-nek baja ne legyen, a térded nem számit – megjegyzéssel...

Tedd el, mert nincs több ebből az üdítőből. Megissza egyedül, majd közli: ja te is akartál? Megszoktam, hogy otthon elém teszik…

… és még sorolhatnám! Szóval erről ennyit!

Arról nem beszélve, hogy van 10 év közöttünk… tehát a minimális tiszteletről nem is beszélve. Én már többször letettem valamit az asztalra, ellenben vele szemben.

Good luck peal!

Írta: C.Z.

Folyt. Köv.