Hajtómű nélkül is biztonságos a repülés
Lentről szemlélve, ki hinné, hogy odafent a felhők között léteznek olyan erők, melyek egy jól megformált, hajtómű nélküli tárgyat képesek sok száz, ezer kilométer távolságra is elröpíteni. Először a repülés hőskorában próbáltak erőforrás nélküli szerkezetekkel eltávolodni a földtől, azonban akkor még csak az ég tudta, milyen lehetőségek rejlenek odafönn.
Az I. világháború után Németországban kezdődtek nagyszabású kutatások a motor nélküli repülésben. Mivel a háborút lezáró egyezmények megtiltották a vesztes ország számára, hogy hagyományos gépeikkel felszálljanak, vitorlázógépeket építettek. A németek azóta is a fejlesztések élén állnak. Rájöttek, hogy nem csak siklórepülést (gépi erő nélküli repülést) lehet végezni, hanem az úgynevezett termikek vagy a magasabb hegyek ormain megtörő és felfelé áramló szelek hátán elképesztő magasra is fel lehet emelkedni. Azaz lehetséges vitorlázni a levegőben. Ezt gépi erő nélkül megvalósított, magasságvesztés nélküli repülésnek nevezzük. Hogy a repülő minél tovább fennmaradhasson, a Napra és jó szélre van szükség. És persze a pilóta szakértelmére is: fel kell ismernie a szemmel láthatatlan termikeket, légáramlatokat, illetve jól kell tájékozódnia a rendelkezésére álló műszerekkel (iránytű, GPS - műholdas helyzet-meghatározó -, magasság- és sebességmérő, variométer, csúszásjelző).
Miután a vontatógépről vagy a csörlőről leakad a pilóta, már csak saját tudására, a műszereire és a természet erőire hagyatkozhat. Fel kell ismernie, és értelmeznie kell az időjárás jelenségeit. Ha jól használja ki a légáramlatokat, és megfelelően tudja kezelni a gépet, hihetetlen teljesítményekre lehet képes. Egy jó gép akár kettő-háromszáz kilométert is megtehet óránkét, felemelkedhet - az időjárástól függően - akár az űrbe, és egyetlen felszállással eljuthat ezer-kétezer kilométerre is.
Az ezer kilométeres távolsági álomhatárt először Al Parker lépte át 1964-ben, azóta - köszönhetően a technika fejlődésének is - újabb és újabb rekordok születnek és dőlnek meg. A kétszemélyes típusok lehetővé teszik, hogy olcsón és különösebb képzés nélkül, bárki kipróbálhassa a repülést. Viszonylagos olcsósága mellett, előnyére szól még, hogy a hajtóművek zaja nem zavarja a nyugalmat és a tájban való elmerülést, gyönyörködést sem. Ám sokan éppen attól idegenkednek, hogy a szerkezetet és a biztonságérzetet emelő motorok nincsenek beépítve, úgy érzik, ki vannak szolgáltatva a természet kénye-kedvének.
A vitorlázógépek már a húszas években elkezdtek a polgári repülésben szolgálni, és a sportággá fejlődés ideje is gyorsan bekövetkezett. A sportgépek mellett, ma már teherhordó vitorlázókat is készítenek. A fejlesztésben élenjáró németek nyomására a vitorlázás az olimpiai játékok műsorába is felkerült egy alakalommal a két világháború között. A sportrepülések célja az lett, hogy a pilóta megtegyen egy bizonyos távolságot, áthaladjon kijelölt területek felett, a legtovább fenn maradjon, avagy a kijelölt távolságot ő teljesítse a leggyorsabban Amennyiben valakinek megtetszik a vitorlázórepülés, és nem csak utasként, hanem pilótaként is repülni akar, keressen fel egy repülős klubot vagy szakosztályt, és iratkozzon be egy tanfolyamra. A kiképzés során először elméleti vizsgát kell tennie, majd ezután következhet a gyakorlat. Először csak másodpilótaként, majd egyre inkább egyedül emelkednek a leendő vitorlázók. Első vizsgájuk ("A") során egy talaj menti siklást mutatnak be. A "C" vizsga alkalmával már termikben repülnek, és legalább tíz percet a levegőben kell tölteni. A vitorlázórepülo szakszolgálati engedélyt a "D" (ezüstkoszorú) vizsgával lehet megszerezni, ezután már hivatalosan is pilóta lesz a növendékből. A legmagasabb osztály az "F" kategória, azaz a gyémántkoszorú; ennek elnyeréséhez 300 kilométeres céltávrepülést, 500 kilométeres távrepülést és 5000 métereses magasság repülést kell bemutatni.
Forrás:mozduljvelunk.hu
