34234234
|
|
|
|
|
Új barlangi rekord
2008-01-29 01:49:05
A 20 órás floridai merülést Jarrod Jablonski és Casey McKinlay hajtotta végre, ez idő alatt 11 kilométernyi távolságot úsztak be. A kiindulópont a Turner Sink, a végpont a Wakulla Springs volt, a merülés során elért legnagyobb mélység pedig 90 méter volt. Természetesen több palackot, újralégzőt és scootert vitt magával mind a két búvár a merülésre.
Magának a távolságnak a megtételére hét órára volt szükség, a dekompresszió viszont több, mint 13 órán át tartott. A különleges merülést egy 30 fős, nemzetközi csapat segítette, akik többek között a kijárattól 1,6 kilométerre tartalék felszereléseket helyeztek el, és a dekompresszió során is a búvárok mellett voltak.
McKinlay beszámolója szerint a barlang többnyire igen nagy, de volt pont, ahol másfél méteresre szűkült. Az első öt kilométeren tiszta vízben merülhettek, utána viszont algássá vált a víz. Ilyen távolságú és időtartamú merülésnél a búvároknak már gyakorlatilag mindenre fel kell készülni, és semmi sem érheti őket meglepetésként, akár a viszonyok ugrásszerű változása sem.
A merülés legfőbb eredménye az, hogy mostantól egyértelművé vált a korábban különállónak tartott Wakulla Springs és Leon Sinks barlangrendszerek kapcsolata, amelyek közt az első átjárót pár hónappal korábban fedezték fel Jablonskiék.
Forrás: DIVECENTER
Szerző: szabadban
Kapcsolódó cikkek: |
|
|
|

szabadban.hu hírlevél, legfrisebb
híreink hetente a postafiókodba! |
|
|
|
|