A frisbee, mint sportszer
A legnagyobb baj a magyarországi frisbee-vel, hogy igazából nincs megfelelő számú játékos. Hogy miért is van ez? A válasz igen egyszerű. Az emberek többsége ismeri a frisbee-t, tudja, hogy lehet a strandon körbeállni és dobálni, majd szaladgálni az elguruló korongok után. Ugyanis: az a tetves magyar műanyag-fröccsöntő kézművesipar (a műanyag fellegvára) nem képes röpülni tudó korongokat gyártani!!! Szerintem a gyerekek többsége már fogott a kezében korongot és próbált is játszani vele, de csak azt tapasztalta, hogy nem képes eldobni, hogy normálisan repüljön. Így aztán nem is jelent semmiféle élményt a frizbizés. (Bevallom őszintén én is megpróbáltam egy ilyen fröccsöntött csodát eldobni. Láttam az első dogás után, hogy merre gurul. Próbáltam korrigálni a dobásom, hátha valamit másként kell dobni, de a végeredmény mindig ugyanaz lett. Így aztán letettem arról, hogy azzal az izével is játszak.)
A másik oka a dolognak, hogy ha az ember beszerzett valami repülni képes korongot külfüldről, vagy mostanában már itthon is lehet kapni un. Aerobie-ket, amelyeket repülni terveztek (a legkönnyebben lehet megtanulni dobni vele!), akkor is dög unalmas körbe-körbe dobálni a korongot. Vannak ugyan próbálkozások fiatal csoportoktól játékszabályok alkotására, de valahogy nem az igazi. (Pl: a Babits Mihály Gimnáziumban.)
Külföldön nem kellett sok időnek eltelni ahhoz, hogy a korongot dobáló néptömegek sportot csináljank a koronghajigálásból. Így aztán, szép lassan, elkezdek kialakulni a frisbee sportágai. Mára már kialakult két csapat sportág (a guts és az ultimate), két páros (a double disc court és a freestyle frisbee) illetve hat egyéni sportág (az accuracy, a discathon, a discgolf, a distance, a maximum time aloft és a throw, run & catch).
