„A tévedés jogát FENNTARTVA” rovat  - Gyárfás Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke: „Éppen most?”

Sport Plusz Foci, 2009. szeptember 19. / 19. oldal

Ez komoly? Mindenki megszavazza, de van, aki el is hiszi? Először is: miből? Másodszor: hol? Harmadszor, sokadszor: valóban ez hiányzik most nekünk? Ha van pénzünk, akkor is erre kell költeni? Persze, hogy szükség van utakra, nagyobb repülőtérre, vasútra, biztonsági intézkedésekre, sok-sok-sok-sok feltételre - és persze főként és elsősorban sportpályákra. De ebben a mértékben? És más, mások rovására? Koldusok másutt is vannak az utcákon, de jobb az egészségügyi ellátás, kisebb a halandóság, többen dolgozhatnak, jobban kereshetnek. Azt a pénzt - ami nincs meg - valahonnan el kellene venni. Egyelőre hitelekből élünk, nyomasztó az adósságteher, teljesíteni kell a nemzetközileg megszabott kritériumokat. És akkor ide nekünk az oroszlánt is? Miért kell nekünk bólogató jánosoknak lennünk? Miért nem mondjuk ki nyíltan és egyértelműen az igazat?!

A Magyar Olimpiai Bizottság, kétségtelen, be van szorítva, hiszen hogyan is nézne ki, ha éppen a MOB mondana nemet? Budapest fővárosa sem akar bűnbak lenni. Az Országgyűlés - mit számít? - alighanem megszavazza az olimpiai törvényt, ha nagyon muszáj. A Fidesz még annak idején, elsőként nagyszabású aláírás-kampányt szervezett a budapesti olimpia érdekében. Talán akkor még jobban álltunk. Talán ez a kampány akkor másra kellett. Az MSZP nem kíván szembemenni az álmodozókkal, mert ugye, merni kell álmodni. És a többi párt sem akar kerékkötője lenni a nagyszerű, valóban fennkölt elképzelésnek.

Ötkarika

Ma még a szemeink karikásak a gondoktól.

A többség nem tudja, hogy egy esetleges pályázat valójában mibe kerül. Testvérek között is úgy ötmilliárd forintba (BOM-saccolás). És akkor könnyen és gyorsan megússzuk, hiszen minden bizonnyal kiesünk az első körben (mint legutóbb Prága). Mondhatják, mi ez a bátortalanság? Ilyen hozzáállással nem lehet versenyezni. Mondjuk is Gyurta Daninak, Káté Gyulának, Marosi Ádámnak, Kovács Katiéknak: aki beugrik a vízbe, belép a szorítóba, felül a lóra, beszáll a hajóba, az másképp nem is startolhat - kerül, amibe kerül, nekik hajtaniuk, repeszteniük kell. Itt és most azonban egy pályázatnál nem mondható, hogy kerül, amibe kerül. A közelmúltban olvashattuk az élharcos, Szalay-Berzeviczy Attila elemzését. Úgy spekulál, hogy amennyiben október 2-án, Koppenhágában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Madrid mellett dönt, akkor rövidtávon nincs esélyünk.

Megnyugtatjuk: ha nem Madrid nyer, akkor sincs.

Azaz a leghatározottabban kijelenthetjük: nem fogunk, nem is áll érdekünkben Madrid ellen szurkolni. Bárki nyerhet, még nem jött el a mi időnk, hogy olimpiát rendezzünk. Pontosítva: ez nem az az időszak. Mi most már akkor is boldogok lennénk, ha a 2012. évi londoni olimpiai felkészülésre vagy a 2016. évi - ki tudja, netán madridi - helytállásra meglenne az élsportnak a betevő.

A falat.

Amúgy is, ha Magyarország valamikor is eséllyel pályázik az ötkarikás játékok rendezésére, akkor az mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a mögöttünk álló majd 120 esztendőben mindenkori legjobbjaink remekeltek. Válság volt vagy sem, a tisztességes szereplést az ország rendre elősegítette, támogatta. Ha valamikor, most vannak igazán nehézségek. Egyre élesebb a pályán is a harc, értelemszerűen nagyobbak a követelmények, mindig jobb és jobb feltételek szükségesek.

A BOM - sajnos - a sport szempontjából inkább visz, mint hoz. A BOM megfordítva MOB. Tetteikben is időszerű lenne a fordulat.
 

Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke: „BOMba a Parlamentben! TÖRVÉNYBE FOGLALNÁK AZ ÁLOMKERGETÉST”

Sport Plusz Foci,2009. szeptember 19. - 1. és 18-19. oldal

Olimpiai törvényt akarnak - miközben egy vasunk sincs 

A Szalay-Berzeviczy Attila vezette BOM gyakorlatilag mindenkit maga alá gyűrt, s most már a Parlament kapuján dörömböl, hogy ötpárti konszenzussal kipréseljen a képviselőkből egy olimpiai törvényt. Azaz az eddigi álomkergetést immáron jogszabályi keretek közé akarják szorítani, még a végén költségvetési pénzre is igényt tartanak majd, holott a londoni olimpiai felkészülési program épp most készül összeomlani kellő kormányzati apanázs híján. Lapunk sokszor próbált rávilágítani, mekkora lufit készülnek az égbe ereszteni, most, a törvénytervezet elfogadásával kapcsolatban teszünk egy újabb kísérletet: összevetjük Budapest lehetőségeit és elképzeléseit a 2016-os játékokra pályázó négy nagyvároséval.

Lakosság, GDP

A legkisebb is óriás

Chicago

Lakossága: 8 millió (agglomerációval) - USA: 300 millió. GDP: 500 milliárd USD - USA: 14.2 trillió USD. Világgazdasági rangsor: 1.

Madrid

Lakossága: 6 millió (agglomerációval) - Spanyolország: 45 millió GDP: 200 milliárd USD - Spanyolország: 1.6 trillió USD. Világgazdasági rangsor: 10.

Rio de Janeiro

Lakossága: 12 millió (agglomerációval) - Brazília: 190 millió. GDP: 202 milliárd USD - Brazília: 1.6 trillió USD. Világgazdasági rangsor: 8.

Tokió

Lakossága: 35 millió (külvárosokkal) - Japán: 128 millió. GDP: 850 milliárd USD - Japán: 4.9 trillió USD. Világgazdasági rangsor: 2.

És Budapest?

Lakossága: 2.3 millió (agglomerációval) - Magyarország: 10 millió. GDP: 55 milliárd USD - Magyarország: 0.154 trillió USD. Világgazdasági rangsor: 54.

Már itt üvölt, mennyire reménytelen ebbe a társaságba bekerülni. A 2016-ra pályázó országok a GDP-t tekintve az első tízbe tartoznak a világon, míg mi a 2008-as adatok alapján 154,6 milliárd dollárral az 54. helyet foglaljuk el a Világbank hivatalos listáján. A helyezés is sokatmondó, no meg az, hogy a nemzetgazdaság teljesítményét mutató adat alapján a "leggyengébb", azaz 10. helyen álló spanyolok produkciójának a tizedét tudja - sajnos - Magyarország, míg az amerikaiakhoz képest valamivel többet, mint egy százalékot. Egyértelmű: olimpiát az rendezzen, akinek van miből. Nekik van, nekünk nincs.

Továbbá: olyan város jelentkezzen, amelyikre úgymond rá lehet húzni ezt a 16 napos gigaeseményt. A NOB-nál pontosan tudják: 3.5 millió lakosnál kezdődik az a városméret, amelyik képes befogadni a nyári játékokat. Budapest azonban csak az ország többi településéhez képest számít hatalmasnak - világ- és pláne olimpai viszonylatban igencsak kicsi.

Olimpiai büdzsé

Mégis, miből???

Chicago Olimpia-rendezés:

3.8 milliárd USD Egyéb beruházások: 1.06 milliárd USD - ebből olimpiai falu: 977 millió USD

Madrid Olimpia-rendezés:

2.67 milliárd USD Egyéb beruházások: 3.44 milliárd USD - ebből az olimpiai falu: 1.22 milliárd USD

Rio de Janeiro Olimpia-rendezés:

2.82 milliárd USD Egyéb beruházások: 11.1 milliárd USD - ebből az olimpiai falu: 497 millió USD

Tokió Olimpia-rendezés:

2.86 milliárd USD Egyéb beruházások: 3.09 milliárd USD - ebből az olimpiai falu: 832 millió USD

És Budapest?

Olimpia-rendezés ( BOM -terv):

2.42 milliárd USD Egyéb beruházások: 21.54 milliárd USD - ebből az olimpiai falu: 442 millió USD

Alapvetően ezeknél a számoknál érzékelhetjük, hogy egyeseknek bilibe lóg a keze. Miközben a világgazdaság első tíz helyezettje közül három jóléti ország 1-3 milliárd dollárt költene a különféle infrastrukturális fejlesztésekre (a sportlétesítmények felépítése, korszerűsítése mellett az utak, a közlekedés fejlesztése is idesorolódik), a még a nagy ugrás előtt álló, hozzánk képest óriásnak számító brazilok 11 milliárddal számolnak, addig mi 21 milliárdra tesszük az egyéb beruházásokat. A BOM szakértői ilyenkor mondják el, hogy ezen fejlesztések egyébként is megvalósulnának - már csak az a kérdés, kibírja-e ez az ország, hogy ha mondjuk valamilyen okból nekünk ítélik a játékok megrendezését, akkor a 2020-as (na jó, 2024-es) céldátum szorításában mindenképpen kipréseljük magunkból az úthálózat és a vasút felzárkóztatását, a jelenlegihez képest fékeveszett tempóban? Hallottunk még EU-forrásokról, de ne áltassuk magunkat: ha most képtelenek vagyunk normális ütemben lehívni az uniós pénzeket, továbbá épp a BOM által (is) várt nagyszabású parádék (4-es metró, Margit-híd) és az ahhoz hasonló megaépítkezések megvalósításánál lenget be az EU ilyen-olyan okból, akkor talán kijelenthető: szörnyen rozoga lábakon állnak az olimpiai tervek. Amelyekkel kapcsolatban az is felvetődött, hogy az 5000 milliárdos összköltségek csaknem felét magántőke fedezné - na ez az, amit a NOB illetékesei garantáltan nem fognak elhinni. Ez a bizottság ugyanis sok mindent csinál, csak nem smúzol: Chicagónál az egyik legsúlyosabb kifogás éppen az, hogy a városi és a kormányzati garancia 500 millió dollárnál húzza meg a határt, efölött egyszerűen nem hajlandóak vállalni a játékok esetleges veszteségének, elmaradt bevételeinek finanszírozását - amire akár rá is mehet az amerikai kandidálás, minthogy a NOB-jelentés e tekintetben igen negatív megjegyzéseket tartalmaz.

Tovább haladva az úton, a szavazó tagok helyében önök elhinnék, hogy Budapest és Magyarország a 154 milliárdos éves átlag-GDP mellett képes lesz elkölteni 24 milliárdot? Chicagónál és az Egyesült Államoknál alighanem belefér (14 000 és 5), Tokiónál is biztos (4900 és 6), Madridnál gond nélkül elképzelhető (1600 és 6), és Riónál sem látszik elérhetetlennek (1600 és 17). Még egyszer: nálunk ez 154 és 24. Tényleg törvénybe kell foglalni, hogy mindenképpen beleszaladunk a késbe?

Sportlétesítmények

Éljen a Syma-csarnok!

Chicago

Kész: 15. Felújításra vár: 0. Új: 7. Ideiglenes: 9. Edzéshelyszínek: 30 (17 új).

Madrid:

Kész: 17. Felújításra vár: 6. Új: 8. Ideiglenes: 2. Edzéshelyszínek: 40 (11 új).

Rio de Janeiro

Kész: 10. Felújításra vár: 8. Új: 9. Ideiglenes: 6. Edzéshelyszínek: 29 (2 új).

Tokió

Kész: 15. Felújításra vár: 2. Új: 10. Ideiglenes: 7. Edzéshelyszínek: 63 (9 új).

És Budapest?

Nincs konkrétum

Egy újabb igen gyenge pont-

Egy legutóbbi kabaréban az olimpiai kandidálással kapcsolatban a humorista azzal élcelődött, hogy Budapest momentán egy műemlékkel pályázhatna, elvégre a legjobb állapotban lévő létesítményünk az óbudai amfiteátrum. Az a baj, hogyha nem viccelünk, akkor sem rózsásabb a helyzet…. Most 2009-et írunk, ha tényleg pályázni szeretnénk 2020ra – Szalay-Berzeviczyék égnek a vágytól -, akkor két éven belül muszáj lesz ezen kategóriákba valós adatokat írni. Ismerve azt, mit takar az olimpiai szintű létesítmény kifejezés, továbbá sejtve azt, hogy 2011-ig mi minden épül majd a magyar sportnak (semmi, örüljünk, ha sikerül megmenteni néhányan a szétrohadástól, lásd Komjádi uszoda, de az edzéshelyszínnek jó csak, amúgy), a magunk részéről a következőképp töltenénk ki a kategóriákat Budapest esetében.

Kész: 2. Felújításra vár: 6. Új: 20. Ideiglenes: 5.

Hogy melyik a két kész létesítmény? Nos, a Sportaréna és talán a Syma csarnok. Ám ne tévedjünk: a Papp László-csarnok legfeljebb a kézilabda-csoportmeccsekre jó, hiszen nézőterének jelentős részét lefoglalná a kialakítandó médiatribün, azaz egyáltalán nem jönne össze a nagyobb eseményekhez szükséges 10 ezres lelátó. A Syma pedig mondjuk a vívást vagy egy-egy küzdősportot láthatna vendégül - és ennyi. A "felújításra vár" csoportba jótékonyan besoroltunk 5 futballstadiont, avagy az olimpiai torna meccseire nem kis kipofozás árán talán alkalmas lehet egy-egy most átalakított vidéki aréna. Továbbá a Maty-éri evezős pályát, elvégre az tényleg világszínvonalú, bár az olimpián elvárt szinttől azért messze van. És ezzel vége a sornak, elvégre ne gondolja senki, hogy a margitszigeti uszodakomplexum jelen állapotában bármilyen olimpiai rendezvényt vendégül láthatna - az úszóversenyekhez szükséges 10 pályás új medence köré 10 ezres tribünt kellene építeni (az Eb-re 2006-ban 6 ezres volt odatéve), ami nem volna egyszerű, de ha mégis, a vízilabda-tornát máris kilőhetnénk, elvégre a másik medence, a régi ötvenes a melegítéshez kellene.

Azaz máris látszik, hogy gyakorlatilag a játékok lebonyolításához elengedhetetlenül szükség minimálisan 30 helyszínből nagy jóindulattal 2+6-ot mondanánk létezőnek, bár itt jegyeznénk meg, hogy a NOB koordinációs bizottsága ezen a téren sem szokott könyörületet tanúsítani. Tokió például 8 helyszínt jelölt meg "felújításra váró"-ként, ám a szemlézők a bejárást követően közölték, a mai ötkarikás sztenderdhez képest annyira le vannak pukkanva, hogy ha nekiállnak átépíteni, akkor azok már az új létesítménynek fognak számítani - és szépen át is sorolták őket a másik csoportba. Közvetlen tanulság: a Puskás-stadiont még véletlenül se próbáljuk a "Felújításra vár" kategóriába rakni.

Mindazonáltal 15 kész helyszín mellett a tokiói adottságokat figyelembe véve ez bőven belefér (még egy lábjegyzet: a "kész" kategória azt jelenti, hogy az adott csarnok alkalmas a verseny lebonyolítására, de természetesen hozzá kell úgymond nyúlni, hogy tökéletes legyen). Japánnak még azt is elhiszik, hogy átszámolva 400 milliárd forintot fog költeni az építkezésekre - a mi terveinkben ez a szám 186 milliárd. A két város sportlétesítményeinek összevetése mellett még akkor is nevetségesen kevésnek tűnik a BOM -saccolás, ha tudjuk, hogy Japánban azért valamelyest drágábban építkeznek, mint mifelénk.

A fenti számokból egyvalami egyébként igen gyorsan kiolvasható: a létező helyszínek (kész+felújításra várók) száma egy magára valamit is adó pályázónál 15-18nál indul, Madridot épp azért vélik titkos favoritnak, függetlenül attól, hogy London után megint egy európai következne sikere esetén, mert a spanyol fővárosban ez a szám 23, ami kirívóan magas. Már pedig a jelenlegi válsághelyzetben - meg egyébként is - a NOB szeret biztosra menni, azaz odavinni az olimpiát, ahol bizonyosan meglesz minden létesítmény.

Ahogy azt már a 2012-es futball Eb-pályázatnál is megállapíthattuk, a döntéshozók sokkal jobban szeretik a látható létesítményeket, mint a komputereken készült látványterveket. Bár 2005-ben a vetélytársak kissé húzták az orrukat, hogy London „computer-pályázattal” nyert, azaz nem vonultatott fel igazásn sok már létező helyszínt, azt azért nem árt tudni: van, akiről elhiszik, hogy képes felhúzni a beígért csarnokokat, uszodákat, stadionokat - és van, akiről még vadabb álmaikban sem bírják elképzelni. (Ha már itt tartunk: Nagy-Britannia 6. a Világbank listáján, 2.6 trillió dolláros GDP-vel-) Ráadásul kellene további 30 edzéshelyszín, minimálisan, de inkább több - e tekintetben talán nem állunk rosszul, elvégre ide beírhatjuk, hogy szinte az összes budapesti helyszín, ami ma csúcsnak számít (már hogy ott bajnoki első osztályú sporteseményeket rendeznek), nem kevés renoválás után megfelel majd edzéshelyszínnek.

Rendezési koncepció, vezérelvek

Mehetünk Csepelre

Chicago

0-10km: 20. 11-20: 3. 21-30: 1. 31-40: 0. 41-50: 0. 51-100: 2. 100 fölött: 1.

Madrid

0-10km: 14. 11-20: 13. 21-30: 0. 31-40: 0. 41-50: 0. 51-100: 0. 100 fölött: 1.

Rio de Janeiro

0-10km: 14. 11-20: 4. 21-30: 5. 31-40: 5. 41-50: 1. 51-100: 0. 100 fölött: 0.

Tokió

0-10km: 16. 11-20: 9. 21-30: 2. 31-40: 1. 41-50: 0. 51-100: 0. 100 fölött: 0.

És Budapest?

Csepel-sziget - Népstadion: 18 km. Balaton: 100km. Szeged: 150 km.

A fenti számsor azt mutatja, hogy a sportolók lakhelyétől, azaz az Olimpiai falutól milyen távolságban vannak az egyes létesítmények. Jól látható a madridi és a tokiói pályázat fő erőssége: a helyszínek 80 százaléka 20 kilométeres sugarú körön belül található, nem véletlenül hirdeti azt a két kandidáló, hogy a sportolók óriási többsége maximum negyedórán belül odaér a versenyére, sőt, az edzéshelyszínek is hasonló rádiuszon belül találhatók (Madridnál egyedül a vitorlázás van nagyon távol: Valencia rendezné az ötkarikás regattákat.)

Nálunk még nincs kiforrott koncepció, ám az már tudható, hogy az álmodók a Csepel-szigetet nézték ki maguknak (olimpiai falu és néhány létesítmény), ugyanakkor - mint azt korábbi cikkeinkben jeleztük - ez önmagában nem túl jó elképzelés, elvégre az utóbbi olimpiákon szokássá vált, hogy a falu és az Olimpiai Park (benne a főstadionnal, általában az uszodával és még legalább 6-8 helyszínnel) egymás közvetlen közelében található. Így volt ez Sydneyben, Athénben és Pekingben is, és kivétel nélkül ezt ajánlja a 2016-ra kandidáló négyes is. Ha viszont a mai Népstadion környékére képzeljük az olimpia központját (főstadion, plusz még néhány csarnok), akkor a közelben illene helyet találni a falunak - ám ez reménytelen vállalkozás. (Ha csak nem a lóversenytér-Hungexpo kettőst nézzük ki helyszín gyanánt, de információk szerint ezzel fajsúlyosabb befektető-csoportoknak egészen más elképzeléseik vannak-) Lehetne még a Csepel-szigetre álmodni a fő létesítményeket - viszont akkor meg felvetődik a kérdést: ugyan mi a fenét kezdenénk egy 80 ezres arénával (visszabontva mondjuk 40 ezer) és néhány remek csarnokkal, Budapesttől délre. (Apropó, a csepeli stadiont épp most akarják bontani és a helyét átadni lakóparkoknak és irodaépületeknek-)

Ezen túlmenően a kandidálásnál nagyon fontos, hogy ma már óriási hangsúlyt illik fektetni a különféle kulturális és környezetvédelmi programokra, továbbá arra, hogy az országra milyen hatást gyakorolhat az olimpia rendezése, milyen módon terjesztik az olimpiai eszmét a honpolgárok között. E tekintetben mind a négy pályázónak elsőrangú elképzelései vannak, dollármilliókat áldoznak már most különféle programokra - bennfentesek szerint Rio de Janeirónál különösen az jelenthet nagy előnyt, hogy ellentétben a másik három vetélytárssal, a város és Brazília lakossága a harmadik világ országainál tapasztalható trend szerint igen fiatal. Míg különösen Japáné öregedő népesség, addig Dél-Amerikában 40 százalékhoz közelít a 30 alattiak lélekszáma, márpedig a nemzetközi olimpiai mozgalom óriási hangsúlyt fektet arra, hogy minél több fiatal ismerje meg az olimpizmust, az ötkarikás értékeket. Ami bennünket illet, először talán azt kellene elérni, hogy a fiatalok körében 10-ből ne csupán 3-4 mondja azt magáról, rendszeresen mozog - hogy a magyar társadalom szintén öregedő képéről ne is beszéljünk.

Szálláshelyek

Ahol eldől a sorsunk

Chicago

Olimpiai: 44 500 + 12 500 kollégiumi. Összes kapacitás: 109 000.

Madrid

Olimpiai: 40 000 + 12 400 ideiglenes. Összes kapacitás: 46 000.

Rio de Janeiro

Olimpiai: 13 000 + 25 000 új lakóházi + 8500 kajüt + 1700 apartment-hotel. Összes kapacitás: 22 000.

Tokió

Olimpiai: 45 000. Összes kapacitás: 137 000.

És Budapest?

Összes kapacitás: 16 000

Egy esetleges budapesti pályázat itt gyengül el végképp. Mint látható, Madrid, de különösen Rio alig képes megfelelni a NOB egyik "leggyilkosabb" kritériumának: a minimum 42 ezer hotelszoba garantálásának. Rióban új lakóparkokat építenek - ez nem az olimpiai falu, az a fentiekben nincs benne! -, továbbá odatrombitálnak egy sor hajót, hogy meglegyen a kívánt szám, de Madrid sem áll túl jól, 2005-ben a kampányuk vezetője a folyosón épp erre a pontra panaszkodott, mondván, ez a követelmény alapjaiban vágja ketté a világ metropoliszainak széles mezőnyét. Látszik, Chicago és Tokió gond nélkül "szállítja" a mennyiséget, aminél fontos, hogy már most garantálni kell egy 2016-os árat, magyarán a résztvevő hotelekkel előszerződni kell. Rióban ezzel is gondok vannak - nagy kérdés, hogy a NOB által lekötött szobákon kívül hová tudják elszállásolni a turistákat?

Budapest ez ügyben Rio nyomdokain halad, nálunk mindent egybevéve jelenleg 16 ezer NOB-kompatibilis szoba van, épp 24 ezerrel kevesebb, mint amennyire szükség van. Már hogy csak a NOB-nak. Bár a BOM egyrészt jelzi, legalább 255 milliárdos szállodai beruházásra lenne szükség, a hotelek kihasználtságát és a még oly csodás főváros vonzását ismerve erősen kétséges, hogy akad legalább tucatnyi befektető, aki akár csak 3-4 ezerrel növeli a szobakapacitást. Bár a BOM elegánsan egy 17 ezer szobát kínáló médiafaluval véli felkerekíteni 42-re a kívánt mennyiséget, már csak az a kérdés, hogy utána mit kezdünk ennyi, majdnem újépítésű ingatlannal? Hogy megfelelő kereslet aligha lesz rá, arra mérget vehetünk - ennél azonban sokkal kínosabb kérdés, hogy ha vérrel-verítékkel ki is elégítjük a NOB-igényeket, továbbá tönkrevágjuk a fővárosi ingatlan-piacot 6-8 ezer olimpia után értékesítendő új lakással (17 ezer szoba nagyjából ennyi otthon takar, mindezt a Csepel-szigeten), akkor ugyan hol a bánatban fogjuk elhelyezni a hozzánk látogató több százezer turistát? Miskolcon? A Balaton mellett? Győrben? Még a megyeszékhelyek sem tudnának elnyelni ennyi embert, ráadásul utaztatni illene őket száz kilométereket.

Szóval: van még mit átgondolni.

Extrák

Ma már illik valami nagyot is dobni, márpedig ezt megtette

Chicago és Tokió is: mindkét pályázatban szerepel, hogy az összes olimpiai kvótát szerzett sportolónak, valamint az összes olimpiai faluban lakó kísérőnek - ez nagyjából 15-16 ezer ember - állják az utazási költségeit, magyarán ennyi résztvevőnek térítik vissza a repülőjegyek árát! Aligha kétséges, 2020-ra ebből gyakorlat lesz, azaz nem baj, ha a költségvetési kalkulációt - amennyiben e téren is versenyben akarunk maradni - megtoldjuk további 300-500 millió forinttal. Egyébként pedig talán ez az a pont, amikor érdemes eldönteni: pályázni akarunk vagy kiröhögtetni magunkat. Utóbbira legalábbis egészen kiváló esélyeink vannak.