Túlzásba vitt koplalás – az anorexia nervosa
Jellemzõen a jó vagy legalábbis jobb módú társadalmak és csoportok betegségérõl lesz szó alábbi cikkünkben. Ennek igen egyszerű magyarázata van: táplálkozási zavarok csakis olyan környezetben alakulhatnak ki, ahol viszonylag bőségesen áll rendelkezésre élelmiszer, tehát van mibõl habzsolni, illetve van mirõl lemondani. Éppen ez a lemondás az, amely a karcsúság vágyaként jelentkezik fiatal nõkben, hogy végül kóros soványsághoz, veszedelmes testi leépüléshez és sorvadáshoz vezessen mégpedig anélkül, hogy a beteg felismerné baját.
Az "anorexia nervosa" orvosi diagnózis pszichés eredetû étvágytalanságot jelent. A betegség nem olyan ritka mint gondolnánk, az összlakosságot nézve minden 100 000 lakosra jut egy megbetegedés, de a jobb módú középsõ vagy felsõ társadalmigazdasági rétegekbõl származó serdülõ lányok között akár minden 200-ra juthat egy eset. Ebben a megbetegedésben 95%-ban nõk szenvednek, és az elváltozás rendszerint a serdülõkor és a fiatal felnõttkor közti években kezdõdik. Az anorexia nervosa elõfordulása a fejlett társadalmakban inkább növekszik...
Az anorexia elnevezés, vagyis az étvágytalanság nem felel meg a valóságnak, hiszen ezeknek a betegeknek az étvágya tulajdonképpen mindig is megmarad. Ettõl függetlenül az anorexiások súlyosan lesoványodnak. A megbetegedés tulajdonképpen étkezési zavarként fogható fel. Már a klinikai tünetek megjelenése elõtt feltûnõ lehet, hogy az érintettek viselkedése megváltozik. Jellemzõ rájuk a nagyfokú pedánsság, aprólékosság, precizitás; rendkívül intelligensek, az iskolában igen jó tanulók, önmaguk számára magas teljesítménymércét állítanak fel.
Figyelmük középpontjába azonban a testsúly kerül. Rettegnek az elhízástól, annak ellenére, hogy az esetek többségében eleve normális testalkatúak. Az általuk túlzottnak ítélt testsúly vagy az elhízástól való félelem miatt egyre inkább csökkentik a táplálékfelvételt. Állandóan az étkezésre összpontosítanak, diétás recepteket, kalóriatáblázatokat tanulmányoznak. Mások számára gondosan tálalnak, míg maguk gyakran az ételt elrejtik vagy kidobják.
Nem ritka az úgynevezett "habzsoló és kitisztító" magatartás, vagyis mások számára demonstrált bõséges étkezés után félrehúzódva meghánytatják magukat, nagy mennyiségben vízhajtókat, hashajtókat vesznek be. Általában az eredeti testsúly több mint 25%-át leadják. Nõknél az egyik legjellemzõbb tünet, hogy a menstruáció elmarad. Mindkét nemben csökken a szexualitás iránti érdeklõdés. A betegek a testsúllyal kapcsolatos szorongásukat azonban soha nem veszik tudomásul, soványságuk sem aggasztja õket. Panaszaikat elsõsorban a kóros soványság következtében jelentkezõ egyéb betegségek vagy tünetek, mint pl. a székrekedés, puffadás képezik. Pulzusszámuk, testhõmérsékletük alacsony, testszerte fokozódik a szõrnövekedés, vizenyõk jelentkezhetnek.
Az igen sorvadtnak látszó betegek is sokáig aktívak, rendszeresen tornáznak, sportolnak. Még az általános sorvadás, fizikai leépülés ellenére is csak a késõi szakban jelentkezik hajlandóság az infekciókra. A betegek kb. 26%-a hal meg a betegség szövõdményeiben vagy követ el öngyilkosságot.nem nagyon látja a kiutat.
Ismeretlen a betegség kóroka, hormonális megbetegedés gyanúja miatt gyakran endokrinológushoz irányítják a pácienst. A betegség kapcsán észlelhetõ hormonális eltérések azonban inkább a fogyás és a testi leépülés következményei. Az anorexia létrejöttében fõként pszichiátriai megbetegedést feltételeznek, de az összes esetet egyetlen feltételezés sem magyarázza. Mindenesetre gyakran nehéz elkülöníteni a súlyos eseteket a szkizofréniától vagy a depressziótól.
Két fázisra osztható a betegség kezelése. Elõször a testsúlyt kell visszaállítani, ezáltal az életveszélyt elhárítani, majd a második szakaszban a személyiségi és családi problémákat megoldására történik kísérlet. Súlyos anorexia gyógyításához legtöbbször kórházi kezelésre van szükség. A leggyakorlottabb munkacsoportok és terápiás programok segítségével is csak a megbetegedettek kétharmadában sikerül a kívánt testsúlyt elérni. Mesterséges táplálást csak igen ritkán, a legsúlyosabb betegek esetében, közvetlen életveszély elhárítására szabad alkalmazni, hiszen a cél a normális étkezési magatartás helyreállítása.
Gyógyszeres kezelés (lithium, antidepresszánsok) csak az esetek kis százalékában eredményes. Igen fontos az orvosok és nõvérek részérõl nyújtott támogatás, intenzív pszichoterápia és családterápia. Gyakran van szükség a háziorvos és a pszichiáter szoros együttmûködésére, és táplálkozási szakemberekkel történõ rendszeres konzultálásra.
Szerző: Dr. Fûtõ László
