Helyzetjelentés a Magyar Faluból
2008-08-11 15:50:26
„Túl vagyunk az olimpia első napján és máris komoly, pozitív hírneve van a Peking Szurkolói Klubnak. Amerre jártam és szóba kerültek a magyarok, hitetlenkedve mondták, ilyen nem létezik, hogy amikor a délelőtti női kézilabda mérkőzésen az első magyar csapat pályára lép egy negyed csarnokban zúg a Hajrá Magyarok! és ott vannak zászlókkal a mi fiaink a magyar szurkolók.” Ezekkel az elismerő szavakkal nyitotta meg a sportot felügyelő önkormányzati miniszter dr. Gyenesei István a Peking Szurkolói Klub tegnap esti programját több száz lelkes magyar drukker és olimpiai bajnokok részvételével a Longmai Hot Spring Resortban. Kiemelte és dicsérte a Klub olimpiai bajnokainak szerepét és a Pegazus csapat munkáját, mellyel a világon egyedülálló kezdeményezést sikerült végrehajtani a szurkolói csapat megteremtésében.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Pegazus által szervezett vendégek egységes öltözetben való megjelenése, nagyobb csoportokba verődése a versenyeken, a programokon. „Már messziről jól láthatóak a Peking Szurkolói Klub nemzeti színbe vagy magyar feliratos pólóba öltözött tagjai, aminek nagyon örülünk, mert így nemcsak a lelátón mutatunk jól, de a belvárosban is tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Longmai, pedig olyan, mint az olimpiai falu. Egyedülálló élmény, amikor olimpiai bajnokokkal együtt reggelizzünk, vagy kirándulunk a Nagy Falhoz. Annak is nagyon örültünk, hogy további belépőjegyekhez jutottunk, miután az iroda a legkeresettebb úszódöntőkre 140 db frissen szerzett jegyet sorsolt ki a jelentkezők között.”- mondta elégedetten egy szurkoló.
A Klub esteken szereplő olimpiai bajnokokat elnézve, úgy tűnik, ők sem szenvednek hiányt. Kovács Koko István a vívó döntőről szomorúan távozott ugyan, de kérdésünkre lelkesen felelt: „Káprázatos a hangulat, fantasztikus élmény ez az olimpia. Szinte minden versenyre ki tudunk jutni, a közlekedés tökéletesen működik, és emiatti korábbi félelmeink szertefoszlottak, hiszen nincsenek dugók, fennakadások. Érdekes, hogy nem láttam teltházas versenyt, még Cseh Laci döntőjén is háromnegyed ház volt. A Szurkolói Falu csodálatos, jó programok vannak, és elmondható, hogy együtt mozog a magyar csapat. Ismerős arcokkal találkozunk az úszás, kézilabda, vívóversenyeken és már szervezzük a holnapi eseményeket is. Mindennel elégedettek vagyunk. Az egyetlen dolog, amiben még hiányt szenvedünk, az az olimpiai aranyérem, amit nagyon várunk, hiszen jót tenne a magyar csapatnak és természetesen nekünk szurkolóknak is a sikerélmény.”
Szerző: szabadban